dr. Korom Klaudia

dr. Korom Klaudia

ügyvéd

Már óvodás korom óta ügyvéd szerettem volna lenni annak ellenére, hogy a nem jogász-dinasztiába tartozom. Ennek megfelelően választottam középiskolát és egyetemet. Joghallgatóként jobba tanulmányi eredményeim voltak, mint korábban, hiszen végre csak azt tanulhattam, amit szeretek. Emlékszem még, hogy életem első egyetemi vizsgája római jogból volt, amelyet jelesre abszolváltam. Az egyetemi évek alatt kedveltem meg a polgári jog gondolkodásmódját és a büntetőjog szenvedélyességét, később pedig az utóbbi mellett tettem le a voksomat. Prof. Dr. Nagy Ferenc tanár úr vezetésével készítettem el először az évfolyamdolgozatomat, majd a szakdolgozatomat is a büntetőjog ultima ratio alapelvéről. Opponensként is részt vettem a 2009-ben Pécsett megtartott XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

Az egyetemi évek során meghívást kaptam akkori tanáromtól, Dr. Ilia Pétertől, aki a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyész-helyettese, hogy vegyek részt gyakornokként az ügyészség munkájában. Emellett önszorgalomból gyakornoki feladatokat láttam el a Kecskeméti Nyomozó Ügyészségen, később pedig a Szíjj és Czira Ügyvédi Irodában.

Mindezek a tapasztalatok megerősítettek abban, hogy ügyvéd szeretnék lenni. Stabil alapokat adott ügyvédjelölti éveimhez a Mile és Mile Ügyvédi Iroda, ahol kizárólag büntetőügyekkel foglalkoztam. Az irodavezető ügyvéd vállalt olyan ügyeket, ahol nem meghatalmazással látta el az védelmet, hanem kirendelés útján, ennek következtében számtalan eljárási cselekményen vettem részt akár éjjel is, akár hétvégén is. Hiszen ha őrizetbe vesznek valakit, az maximum 72 óráig tarthat, ezen időtartamon belül döntenie kell a nyomozási bírónak (az ügyész indítványa nyomán), hogy elrendeli-e a terhelttel szemben a letartóztatást vagy sem. Ez az időpont sokszor hétvégére esik, de részt kell rajta venni. 

A magas ügyszámnak köszönhetően széleskörű büntetőjogi tapasztalatra tettem szert már fiatal ügyvédjelöltként.

Az ESZIK Ügyvédi Irodában lehetőségem volt megtapasztalni a gyakorlatban a klasszikus polgári jogi ügyeket, mint az adásvételi szerződések készítése, cégeljárásban okiratok szerkesztése, bontóperekben a felek közötti megegyezés előmozdítása.